Sok értelemben más vagyok, mások szerint. Igen, ezt én is
érzem, hogy sokszor kilógtam sorból: akár családomban, akár óvodában, akár
általános és középiskolás koromban vagy a mostani egyetemi éveimben. Más vagyok
akkor is, mikor társ vagy sokkal jobban mondva szex (Szektás) társkeresőn
próbálok ismerkedni, gyakran kapom meg ezt a jelzőt.
Én viszont sose az
ideáltípusokban gondolkodtam, sose a megszokott dolgok érdekeltek, sose
meneteltem a kijelölt utakon, hanem mindig letértem egy ösvényen és felfedeztem
valami mást, valami újat. Sose érdekeltek azok a dolgok, amiket a kortársaim
divatosnak gondoltam, általában pár hónap után fanyalodtam rá bizonyos dolgokra,
amiket aztán elismertek, hogy jó stílusa van vagy, hogy tehetséges az adott
előadónak, vagy művésznek.
Én sokáig a szőke és kék szemű pasik után hajkurásztam, volt,
hogy pár pasit ezzel az őrületbe kergettem,
aztán ahogy jöttek egyoldalú szerelmen alakuló kapcsolataim, majd az alkalmi
szeretők hada, rájöttem, hogy nem csak szőke és kék szemű pasik léteznek, hanem
mások is, és az ízlésem is szélesedett. Bár Van pár típus, akik abszolút nem
jönnek be, de sokkal szélesebb az ideáltípusom, mint jó pár embernek.
Viszont én date siteokon gyakran kapom meg, hogy más vagyok,
vagy személyes ismerőseimtől, hogy nekik se vagyok az ideáljuk. Én bevallom
őszintén, hogy nem is akarok megfelelni az mások ideáltípusainak. Inkább azt
javaslom mindenkinek, hogy ismerjenek meg, én is tudok annyit nyújtani, vagy
még többet, mint a többi ember mert én az érzelmeimet is beleviszem mindenbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése