Humánökológia Mesterszakos hallgató lettem.

Nos, eldőlt az életem. Humánökológia mesterszakos hallgató lettem, (vagyis még a beiratkozáson nem estem át) és így idén szeptembertől Budapesten folytatom az életem. A gólyatáboron még gondolkodok egy kicsit, azt mondják, hogy jó buli, bár kicsit 27 évesen félek ettől, hiszen egy kisvárosból költözök fel a nagy betűs fővárosba, bár alapvetően bennem van a nagyvárosi élet szeretete. 

Sokan óvnak attól, hogy melegként talán jobban kifogom használni a szexuális és szerelmi lehetőségeket. Sajnos mivel bár férfiból vagyok, így könnyedén bele bonyolódtam az alkalmanként számomra szóló kalandokra, de nem annyira intenzíven fogyasztottam a pasikat. Azt hiszem Krakkói félévem alatt is, csak 1 sráccal randiztam, de annyira nem jött be, és csak 1 olyan sráccal volt visszautazásom előtt némi romantikus és varázslatos estém, akit már egy jó féléve megismertem a Budapest Pride filmfesztiválján, szóval nem voltam és jelenleg még vagyok egy nagy skalp vadász, bár kitudja, hogy 27 évesen még hogyan változhat meg a személyiségem?

Ennek oka az lehet, hogy mindig kalandok után, én többet érzek partnereim iránt, mint ők irányomban, és mivel túlérzékenységgel áldott/vert meg a sors, így ez vagyok én. Ilyenkor mindig le kell zárnom az aktuális többlet érzéseimet a másik partner irányába, de egyre jobban kezelem ezeket az érzéseimet. Bár nem volt még életemben tartós párkapcsolatom, ennek ellenére, van bennem az a vágy, hogy a legnagyobb hősömet megtaláljam, mivel jó lenne egy olyan párkapcsolatban élni, ahol felnézhetek a páromra, és ő is felnéz rám, és ami kölcsönös szereteten és tiszteleten alapszik. (Egyik kedvenc filmemet a Csodálatos dolog című filmet azért linkeltem be, mert valahogy így képzeltem el, szekrényben bujkáló tiniként az első meleg szerelmet) 

Addig is megtervezek sok dolgot, hiszen ezzel az új 2 éves szakaszommal rengeteg dolog nyílt meg: Erasmus szempontjából egy holland városkába Nijmegen vagy müncheni egyetemre mehetnék ki, több mint valószínű, hogy kifogom valamelyiket használni, emellett angol nyelvtudásom tovább fejlesztése mellett lengyel és hollandot/németet kezdeném el tanulni, az adott Erasmus befogadó egyetemtől függően. Mellette már most elkezdtem keresni az ideális diákmunkát, ami jól fizethet, és amiből megtudok élni.

Emellett el kell gondolkodnom arról, hogy milyen társadalomtudományi és ökológiai témában írjam meg a szakdolgozatom, amely friss, innovatív és tudományos tényeken alapul. Tudom a 2 év hamar elrepül, de most szeretnék bizonyítani magamnak, hogy tanultam 2015-2016 harmadévesként elkövetett hibáimból.

Szak és pályaválasztás.

Az életünkben mindig történik egy éles váltás.  Nos, nekem számtalanszor megadatott ez a lehetőség, volt mikor nem éltem vele és volt mikor éltem vele.

Azt hiszem, kár lenne azon sírnom, hogy miért nem jött össze nekem 2016-ban a diplomaosztóm, és miért csak 2018-ban kaptam kézhez a nyelvvizsgámat és egy újabb OKJ-s szakmámat. Tény, hogy lehettem volna bölcsebb, megfontoltabb, körültekintőbb szakdolgozat választásnál és abban, hogy hogyan osszam be az államvizsgára való felkészülést.

Bár sokan szkeptikusan fogadták, hogy 27 évesen még nappalis egyetemistaként akarok tanulni, és így akarok ezzel időt nyerni, hogy később lépjek ki a munkaerő piacra. A szkeptikusoknak elmondanám, hogy nappalis egyetemistaként is tudok dolgozni és talán nagyobb felelősségre ösztönöz, ha magam keresem meg az ön fenntartásra szolgáló fizetésemet.

Alapvetően három szakot választottam ki, amely közel állt hozzám már első perctől kezdve, bár ezekben voltak könnyű megfontolások is, mivel ezekre a mesterszakokra csak 1 középfokú nyelvvizsgát írtak le elő, ettől függetlenül bennem van a vágy, hogy tovább fejlesszem az angolom, újra elkezdjem a lengyel nyelvet és mellé talán a franciát.

Az első helyre a Humánökológiát jelöltem be, hogy miért? Azt hiszem a környezet és természetvédelem iránti érdeklődési köröm ide húzta leginkább a szívemet. Már kisgyermekkorom óta ide húzott a szívem, bár alapvetően mindig is humán beállítottságú voltam. Gyerekként is szívesen olvastam kihalt fajokról, amelyek a földtörténeti nagy katasztrófák pusztultak ki, vagy olyan fajokról, amelyeket az emberiség pusztított el nem olyan rég (erszényes farkas, moa, óriás alka). Emellett mindig is lenyűgöztek a környezetbarát közlekedési eszközök, és alternatív, vagy más néven megújuló energiaforrások, szinte faltam az erről szóló olvasmányokat. Azt hiszem én is valahol a társadalom és természettudomány között mozog néha az érdeklődési köröm. Itt 96 pontot kaptam a 100 pontból.

A második helyre a Társadalmi Nemek Tanulmánya mesterképzési szakot jelöltem be. Ezt azért választottam, mert mindig is érdekelt, hogy a saját LMBTQI közösségem, vagy a nők történelmi szerepét vizsgáljam, akár úgy, hogy művészileg elemezzek műalkotásokat (filmeket, irodalmi műveket, művészettörténeti alkotásokat) akár úgy, hogy interjúzzak még élő idősebb és fiatalabb LMBTQI emberekkel, hiszen fontosak a különböző életutak. Azt hiszem, mások élettörténetéből sokat lehet tanulni. Itt 98 pontot kaptam a 100 pontból.

Harmadik helyre a Szociálpolitika szakot jelöltem be, a Debreceni Egyetemen, leginkább azért, mert ezzel részben szociális munkás feladatokat is elláthatok, másrészt ezzel is segíthetek a számomra hátrányos helyzetben lévő kisebbségi csoportokon. Ugyanakkor egy kedves egyetemi tanárnőm miatt jelöltem be ezt a szakot, utólag eljátszottam ezzel a gondolattal, hogy mivel a Debrecen Pride csoportba csomó erőt, pénzt, energiát fektettem bele, így szívesen maradnék helyben is. Ugyanakkor nagy lehetőség lenne számomra a budapesti nagybetűs élet is, elvégre imádom a fővárost. Ezen a szakon csak 81 pontot kaptam a 100 pontból.

Ha első két helyre vesznek fel, akkor legfeljebb úgy koordinálom, vagyis segítem a csoportot, hogy egyrészt felveszem az érdeklődési körömbe illő mentálhigiénés szakirányú továbbképzést, és így 2 hetente részt tudok venni a csoportom életében és tudom őket segíteni.

Ha a 2 évet sikeresen elvégzem vagy kimegyek a munkaerő piacra, vagy pedig egy PhD képzésen maradok  és tovább tanulok. Ez már tényleg rajtam múlik. 

(Meleg) tyúkperekben nem vagyok illetékes

Ezt a mondatot a már elhunyt, általános iskolában tanárként is dolgozó,  egykori igazgató nagyapám mondta két tanítónő vagy tanárnő kollégáinak, amikor egymással tartó rivalizálás után hozzá fordultak, hogy tegyen igazságot kettejük közt. Természetesen mind a kettő kolléganője megsértődött nagyapámra, aztán hamar rájöttek, hogy nem őket akarta sérteni, hanem a gyerekek kárára történő szakmai féltékenykedést, így végül  kibékültek egymással és nagyapámmal is megmaradt a jó kapcsolatuk. 

Én is egy ideje látom, akár Debrecenben, akár fővárosi viszonylatban, hogy sokan pereskednek egymással az LMBTQI közösségen belül. Egyszerűen elegem van mikor egyes LMBTQI emberek, ahelyett, hogy együttműködnének, egymás torkának esnek és mindent kitalálnak a másikról.

A leggyakoribb amit hallok ismerőseimtől:

-          Egyik meleg magazin meg több más aktivista azzal vádolja egy másik meleg magazint, hogy bizony FIDESZ pénzével van kitömve, meg hogy túl rózsaszínen festik le a hazai állapotokat.

Az egyik  tag akinek stílusával nem értek egyet ezt írta: „Most akkor hogyan tovább? Mi lesz azokkal, akik nem akarnak házasodni? Akik nem akarnak gyereket nevelni? Mi lesz azokkal, akik nem akarnak mindenáron heterónak kinézni vagy úgy élni, csak azért, hogy békén hagyják őket? Mi lesz azokkal, akik depressziósok, akik nem fehérek, akik szegények és így szeretnének melegek vagy leszbikusok lenni? (A biszexuálisok és a transzok hagyományosan mintha nem is léteznének Magyarországon.) Velünk mi lesz, akik a kirekesztés miatt drogokhoz nyúlunk, akik a felvilágosítás hiánya miatt HIV-fertőzöttek leszünk? Mi lesz azokkal a leszbikus nőkkel, akik negyven éves korukra alkoholbetegek és láncdohányoznak?”

Egyetértek veled Tamás, és én is ezeket látom problémának, de azt is problémának látom, hogy a hazai LMBTQI emberek képtelenek összefogni egymással, egy közös cél érdekében.

Én szinte mindegyik szervezettel, vidéki LMBTQI csoportokkal, LMBTQI magazinok újságíróival, kapcsolatban állok, emellett jól ismerem a lengyel viszonyokat is.

Hajdúszoboszlóiként, ismerek interszex személyt, transzfiúkat, roma transz nőt, biszexeket, pánszexuálisokat, melegeket, leszbikusokat, biszexuálisokat, meleg párokat akik nem akarnak bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni, gyereket nevelő LMBTQI párokat, mindenféle embereket ismerek LMBTQI közösségen belül.

Én se akarok döntő bíró lenni, mert nincs jogom hozzá, de azt gondolom, hogy fikázni még mindig könnyebb dolog a másikat, mint összefogni, és talán ezen a marakodásokon is jókat röhög magában a miniszterelnökünk.

Legszívesebben az egymást támadó LMBTQI embereket, akiket tényleg elismerek, mert valamit letettek az asztalra, bezárnám őket egy nagyobb Budapesti lakásba, természetesen minden testi sérülést okozható tárgyat elvinnék onnan, és ott hagynám őket, hogy beszéljék meg egymással a gondjaikat, problémáikat, és hogy hogyan lehetne összefogni. Egyszerűen fáj ezt látni, hogy mindenki marja a másikat.

A másik véglet meg Terry Black és Amanda Elstak viselkedése, oké, hogy én se kedvelem Vona Gábort, de úgy állítani a magánéletéről valamit, hogy nincs is rá bizonyítékuk a vádaskodóknak, ráadásul mindezt fideszes Vajna Papa tévéjében. Egyébként mindkettő transz-celeb elvan szállva magától, hogy ők mennyit tettek az LMBTQI közösségért. 

Az átlag LMBTQI emberek pedig csak ők rájuk figyelnek.  és nem a valóban értékes, LMBTQI közösségszervezőkre, közösségi vezetőkre, vagy aktivistákra vagy a bloggerekre. Ébredjünk már fel, lássuk meg az értékeket, a pozitív dolgokat a másik LMBTQI emberben és fogjunk már végre valahára össze, csak is így lehetünk erősek, csak is így építkezhetünk jövőre nézve, és csak is így oldhatjuk a problémákat és így győzhetünk.