Terveim következő kevesebb mint 2,5 évre

Úgy érzem, hogy bár 27 évesen bár sok bonyodalom árán, de célba jutottam, hiszen Budapesten élek, amire mindig is vágytam. Igaz ez az egyik célom. Vannak más céljaim is, stabil munkahelyet szerezni és így valódi szakmai tapasztalatokat szerezni, majd végül egy stabil párkapcsolatot szeretnék, egy olyan emberrel, akivel később gyereket is tudnék vállalni. A zsebembe van egy színes életút: egy lengyel magyar és litván nagycsalád, akik mögöttem állnak és segítenek, ha bajba kerülnék bármilyen értelemben, egy jelentős LMBTQI önkéntes tapasztalat ehhez kapcsolódó rendezvényszervezői tapasztalat, emellett van 1 alapdiplomám, meg 2 szakmai képzettségem is.

  Igaz, hogy az elmúlt hetekben rengeteg hozzám nem illő munkákat is végeztem diákszövetkezeteken keresztül, de most már úgy érzem, hogy ideje tudatosabbnak lennem. Most úgy döntöttem, hogy bár lehet önkénteskedek megint LMBTQI vonalon, és megint járok civil képzésekre, de ha a humánökológusnak való egyetemen túli programok vagy mondjuk egy hétköznapra eső LMBTQI rendezvény között kell választanom, akkor szó nélkül inkább humánökológia jellegű előadásokra megyek el, de gender-studies előadásokra is szívesen eljárok majd.

 Csoporttársnőmmel éppen a múlthéten beszélgettünk arról, hogy én szívesen ellátogatnék a Krisna-völgybe meg gyűrűfűre is, hogy kicsit megtapasztaljam az ökofalvak világát, emellett vele adtunk elő egy jó prezentációt a Részvételi Akció Kutatásról mielőtt ezt szóba hoztam neki.

További céljaim között szerepel, hogy az Angelusz Róbert társadalomtudományi szakkollégiumba kerüljek a következő félévben. Ezután 1 félévet kint szeretnék tanulni, a hollandiai Nijmegen városában Erasmus tanulmányi ösztöndíj keretében, majd egy újabb félévet kint töltsek Wroclawban szakmai gyakorlat keretében, de ez már 2 éves képzésem után lenne. Lehet jobb lesz így, mert így legalább 1 félévet (maximum 2 félévet) rászánhatok a szakdolgozatom megírására is, lehet aztán kint is maradnék Wroclawban örökre és csak szakdolgozatom megvédése meg államvizsga miatt jönnék haza.

Önkritika magamról, avagy mit csinálnék másképpen életemben?

12 éves koromban számos dolog történt az életemben, volt, ami túl korán jött, volt, amit meg könnyedén elengedtem. Például bizonyos új osztálytársammal nem állnék szóba, és várnék egy bizonyos dologra pár évet, bár akkor lehet, sose jövök rá, hogy mi is a valódi szexuális irányultságom. Ekkoriban kellett volna elkezdenem rendszeresen 20 éves koromig bezárólag valamit rendszeresen sportolnom, mondjuk a gyógy úszásokra járást élveztem, mert kikapcsolta az agyamat a víz. Ugyanekkor kellett volna a mutáló hangom miatt elkezdenem, tanulni éneklés helyett valamilyen komoly és/vagy könnyű zenei hangszeren megtanulni játszani mondjuk a helyi zeneiskolában és vagy a debreceni Rock Suliban.  Szintén ekkor kellett volna angol nyelvtanulás mellett a lengyel nyelvre rákoncentrálnom, hiszen előtte való nyáron majdnem 2 hónapot töltöttem el Lengyelországban. Sőt ha azt vesszük a német nyelvet is elkezdhettem volna tanulni egy hittanos tanárnőm segítségével, amit egészen 8. koromig folytathattam volna.

Szakiskolában inkább 1 évet töltöttem el volna, mintsem kettőt, ha mondjuk, hamarabb teljesítek történelem versenyen.  Így az utolsó 2-3 évemben alaposan rákoncentráltam volna az angol és lengyel és német nyelvtanulásra, hogy mindháromból szerezzek legalább egy középfokú nyelvvizsgát és vagy emelt érettségit. Emellett az olasz nyelvet is elkezdtem volna tanulni, hogy ebből is szerezzek legalább egy középfokú nyelvvizsgát vagy egy emelt érettségit. Érettségin is harcoltam volna azért, hogy mondjuk bizonyos tantárgyakból emelt érettségire menjek: leginkább történelemből tudtam volna elképzelni, hogy emelt érettségizzek belőle.  Középfokú érettséginél is sokkal több tantárgyból is érettségire mentem volna: így mondjuk német, földrajz és az informatikai alapismeretekből is érettségiztem volna, ez utóbbiból még ECDL vizsgát is szereztem volna, sőt még itt a kresz vizsgát és a jogosítványt is szerezhettem volna autóvezetésből.

Emellett már középiskolás koromtól kezdve elkezdtem volna dolgozni, hogy javuljon a munkaszocializációs képességem. 

Érettségi után talán ugyanúgy elmennék felsőfokú szakképzésre, de jóval tudatosabban teljesíteném végig az intézményi kommunikátor szakot, hiszen legalább 1 életre szóló barátságot kötött ott, amit nem ápolok megfelelően. Ugyanekkor elkezdeném tanulni tudatosabban olasz nyelvre alapozva, a francia nyelvet is, fakultatív módon. Igénybe venném a görögországi iskolás kirándulást is.

Az előbújásomat is hamarabb tenném meg, (mondjuk még bátyám ezt először felhozta szüleimnek 15 évesem) és mondjuk, csak édesanyámnak mondanám el, és akkor is csak részigazságot mondanék neki és nem kezdenék kapcsolatot 14 évesen a tőlem 2 évvel fiatalabb hittanos társnőmmel.  

LMBTQI vonatkozású magánéletemet óvatosan kezelném, talán 1-2 korombeli sráccal megpróbálnék találkozni, de nem tudom, hogy mi lenne abban a szituban, az biztos, hogy az intim beavatkozásomat, 13-14 évesen megcsinálnám, mert kihatott az önbizalomhiányomra az is, meg talán ezzel összefügg a jelenleg meglévő szorongásom is. Emellett a társkereső oldalon is sokkal óvatosabb lennék, és nem használnám venném át az exhibicionista és vadászós szokásokat a többi embertől. Emellett pszichológus segítségét is igénybe venném már ekkortól fogva, hogy könnyebben elfogadjam magam és ne szorongjak annyit.

Szintén ekkoriban intézném el a kettős állampolgárságomat, hogy később ne legyen gondom ebből. Így akkor összesen 2009-ben az EP és 2010-ben a magyar országgyűlési és önkormányzati választáson szavaznék, és 2014-es magyar országgyűlési szavaznék. Már 2009-ben csatlakoznék az LMP-hez, de ugyanúgy szakítanék vele 2013-ban, hogy csatlakozzak a párbeszéd szimpatizánsai közé.

18 évesen elkezdeném a bulizós korszakomat, felfedezném a club zeusz nevű meleg bulit, de csak mértékkel járnék oda, az érettségi miatt.  Ugyanekkor mennék el az első Sziget Fesztiválomra, hogy ott szerezzek első kézből tapasztalatot LMBTQ ügyekről.

2012-ben ugyan úgy csatlakoznék a debreceni színtérhez, és egészen 2014 szeptemberig tagja is lennék, de jóval aktívabb tagja lennék. 2014-ben nem jelentkeznék MM programra.

Helyette inkább kimennék Erasmus+ program segítségével kiutaznék Krakkóba, a Jagelló Egyetemre két szemeszter erejéig és ott próbálnám meg az LMBTQI szervezetekben való önkénteskedést elsőnek Wroclawban  majd Krakkói szervezetekben is és részt vennék a helyi pride felvonulásokon.

2013-ban ugyan úgy a Debreceni Egyetemre jelentkeznék, szociológia szakra, majd bizonyos műtéteket, jóval korábban csináltatnék meg. Első két szemeszterem során felvenném az angol lengyel nyelveket, emellett eljárnék kezdetektől fogva Debreceni Egyetemen működő színjátszó és irodalmi körökbe, meg ekkor elkezdenék 1 évig tanulni énekelni a Rocksuliban. 2014-ben mennék ki erre alapozva két félévre Krakkóban, ahogy fentebb is leírtam, és felvennék lengyel nyelvtanulásomat elősegítő lengyel nyelvű kurzusokat is. 

Emellett elmennék környező országokba is: Litvánia, Csehország, Németországba mennék elsősorban.  Emellett 2014-ben az önkormányzati és 2015-ben az Elnök választásokon is szavaznék Lengyelországban, meg megpróbálnék ott is egy liberálisabb vagy baloldali párt mellett kampányolni. Emellett ellátogatnék a lengyel Woodstock fesztiválra és ugyan úgy önkénteskednék a Sziget Fesztiválon is, hiszen ha akkor nem önkénteskedek, nem leszek rosszul, és nem műtenek meg sose a szívemmel.

2015-ben nem teljesen, de csatlakoznék a CívisColorShoz. Azért nem teljesen, hogy jobban rátudjak koncentrálni a szakdolgozat írásra, emellett biztosan az Feltétel Nélküli Alapjövedelemről írnám a témámat és így 2016-ban normálisan áttudnám venni a diplomámat.

2016-ban lehet, a Debreceni Egyetemre jelentkeznék, az kérdéses, hogy szociológia vagy szociálpolitika mesterszakra, de ezek közül valamelyiket megcsinálnám az biztos. Ekkor egy félévig aktív lennék a debreceni LMBTQI szervezet életében, majd újra kimennék Erasmussal Lengyelországba tavaszi évben, ezúttal Lódzba, majd a következő őszi félévben Tórunban is tanulnék és kint megint csak helyi LMBTQI szervezetekben végeznék önkéntes tevékenységet.  Miután hazajönnék megint CívisColorSba csatlakoznék, viszont védeném a szervezetet olyanokkal szemben, akik a negatív viselkedésükkel szétrombolnák a szervezet életét és konfliktust szítanak a tagok között. Emellett 2018-ban megpróbáltam volna kiharcolni LMBTQI témájú szakdolgozatot írhassak a Debreceni Egyetem ennyi  LMBTQI aktivizmussal a hátam mögött. 

Utána mit csináltam volna? Lehet egy újbóli budapesti  mesterképzésre is jelentkeztem volna, vagy pedig helyben elkezdtem volna dolgozni valamit, esetleg kipróbáltam volna magam a GLC teach demokrací programban majd fizetett közösségszervező lettem volna. Mi lett volna ha? Csomó hülye agyalás a jóvá nem tehető múlton. 

Októberi bejegyzés

Kedves Naplóm!

Már több mint 1 hónapja élem az életem  mint humánökológia szakos,  ELTE-TÁTK-ra  egyetemista Budapesten. Ez alatt volt pár rossz húzásom az életemnek, pl, hogy nem kezdtem el Szeptember 10.-én munka után nézelődni, meg, hogy szakos gólya táborba mentem, ahelyett, hogy valamilyen munkát végeztem volna.

A szak maga jó, érdekes, hiszen a környezetvédelem számomra legalább annyira fontos, mint az LMBTQI-aktivizmus. Nagyon sok érdekes tantárgy van, amiket remélem, tudok is teljesíteni, mert nem szeretnék megbukni. Ugyanakkor félek, hogy szétforgácsolom magam, hiszen lehetetlen tanulnom is, meg pénzt keresnem is, igaz 2 szabadnapom van hétköznap, keddi és pénteki napokon pl. tudnék dolgozni 8 órában, meg szombati vasárnapi napokon is betudnék vállalni napi 8 órás munkákat.

Igazából az a bajom, hogy nem a képességeimnek megfelelő munkákat nézegettem: hiszen rossz a fizikai állóképességem, így például mozis jegyszedőnek és bolti eladónak nehezen tudom magam elképzelni. Valamilyen irodai HR-s munkakörben vagy pedig szenvedélybeteg és hajléktalan ellátó rendszerben dolgoznék legszívesebben, emellett továbbra is reménykedek LMBTQI civil szervezetes munkakörben is, hiszen elmúlt években sokat önkéntes tevékenységet végeztem, és rengeteg rendezvényt szerveztem a nyáron Debrecenben az LMBTQI közösség számára.

Magánéleti szempontból úgy érzem, hogy rácáfolok arra, amit egyes ismerőseim/családtagjaim mondtak: nem lettem ÉNB meleg éjszaka életművésze. Eddig 1 meleg új meleg szórakozóhely nyitó partiján voltam. Egyik rádiós műsorvezető ismerősnek van igaza abban, hogy az éjszakázáshoz, külön energia befektetés kell, szeretem az éjszakai életet, de például nem pénztárca kímélő dolog minden pénteken és szombaton bulikba járkálni és abban reménykedni, hogy ott találom meg a másik felemet.

Ugyanakkor csatlakoztam a GBME-hez, ami egy leginkább Budapesten működő meleg kör: eddig társasjáték, biliárd és filmnézős estéiken voltam, nagyon jó csapat. Emellett egy Erasmus+ diákkal is megismerkedtem, akivel végre gyakorolhatom az angol nyelvet, ami roppantul fontos az életemben. Azt hiszem a személyében egy újabb barátra tettem szert, a szerelem még várhat magára.

Néha van, honvágyam Hajdúszoboszló iránt, de elhatároztam, hogy novemberig nem nagyon megyek haza, akkor is csak 3 napra.

Próbálok nem elidegenedni a társadalomtól: a múltkor is láttam, ahogy egy édesanya elindul aluljáró felé a babakocsijával, megkérdeztem, hogy segíthetek? Erre mondta, hogy igen és megfogtam a babakocsi másik végét, hogy elosszuk a súlyt. Nem szeretnék elembertelenedni ebben az elembertelenedő világban. 

Büfészak

Hol is kezdjem a napló bejegyzésemet? Most 27 vagyok, de már van 2 szakmám (Intézményi kommunikátor és turisztikai szervező, értékesítő), és egy alapdiplomám. Ha azt vesszük, intézményi kommunikátor és szociológusi diplomámmal nem sokra mentem, igaz többet között azért nem, mert míg nem volt kéznél a diplomám, addig nem nagyon fogadták el azt az indokot, hogy de hát meg van, csak nyelvvizsgám hiánya miatt nem adták ki. 

Tisztelem becsülöm azokat, akik mondjuk más szakra mentek egyetemen belül, van elég sok orvostan hallgató ismerősöm, látom, hogy mennyit tanulnak, minden tiszteletem az övéké. Viszont nem szeretem, ha le büfé szakozzák azt, amit választottam. 

Bár mehettem (mehetnék) történelem és valamilyen szakos osztatlan tanári képzésre levelezőn, (mivel kis ujjamban van a történelem) de mégse erre mentem. Az ok egyszerű, talán ha 7. vagy 8. osztályos koromban nem akadok meg a társadalomismeret tankönyvnél, hanem túllépek rajta, mint a többi tankönyvön, akkor most nem mentem volna szociológusnak. 

Viszont ennek hatására elkezdtek érdekelni a különböző társadalmi problémák, amelynek részben magam is szemtanúja voltam, elkezdett érdekelni a társadalomnak lélektana. Talán ez is érthető, hiszem orosz dédnagymamám is elhagyta szülőhazáját, lengyel nagyapám is, és édesapám is. Ebből a szempontból Wroclaw történelme is érdekes, hogy a rommá lőtt hosszú évszázadokig németek uralta, majd újjá lengyel várossá vált Wroclawban hogyan bontakozott ki egy ellen kultúra, ne feledjük, a szociológusok és különösen a kulturális antropológusok ezzel is foglalkoznak. Apám ebben a városban élt, majd 1976-ban telepedtek le Magyarországon édes anyukámmal. (Wroclawi Punkok a Jaruzelski-Érában)

Emellett az is érdekelt, hogy 45 évnyi béke után miért robbant ki a Kelet-Svájcának hívott Jugoszláviában olyan véres háború, azt hiszem ez a kép sokat elárul arról, ahol egy horvát kisfiú siratja lelőtt apját, hogy én miért is mentem erre a szakra. 

Akik le büfészakozzák a szociológiát, azok nem tudják, hogy én nekem is sokat kellett tanulnom, vagy éppen kutatnom kellett a témához, amiről éppen írtam, vagy, hogy bár a szociálpszichológiába szerelmes voltam, mint kötelező tantárgyba, de 3. vizsgámon mentem át, ugyan úgy az SPSS tantárgyból is.  Volt, amihez egyszerűen nem volt érzékem hozzá, vagy egyszerűen nem érdekelt. Kérdőívezésnél jobban érdekelt, a társadalomtörténet, a társadalomlélektan, az interjúzás vagy a nem fancy témák kutatása. Sokszor vitába is keveredtem csoporttársaimmal, pl a menekült hullám idején. Én különböző érveket soroltam fel, a befogadásuk mellett, ők meg ellenérveket. Különösen nevetséges volt ez egy olyan nyitott gondolkodású szakon, ahol már első előadásaim egyikén tanárnőm kiállt a meleg és leszbikus párok családnak számítása mellett, meg azután hogy én előző félévben Krakkóban tanultam egy kicsit terrorszervezetek működéséről. 

Idén ősztől Humánökológiára vettek fel, ahol nem volt elég eddigi 3 évem tudása, hanem kellett hozzá egy korábban hozzáolvasott és felhalmozódott természettudományos ismeret is, no meg a megújuló alternatív energia erőforrások iránti érdeklődésem és talán pont ez a 2 év sokkal nehezebb lesz, mint azt megelőzően végzett 3 évem, amit szociológus hallgatóként teljesítettem. 

Egy szóval összegezve, a társadalomtudomány egy folyamatosan megújuló ember alkotta környezetet vizsgál, a humánökológia pedig azt vizsgálja, hogy az  emberiség  hogyan alakította át a természetét. 

Gay for pay

27 évesen lassan belefásulok a társkereső világába, viszont már eléggé jól ismerem az ott fel lelhető torz személyiségeket. Most a Gay for pay férfiakról lesz szó.

Ezek a férfiak olyan réteget alkotnak a társkereső vagy nyilvános ismerkedő helyek világában, akik büszke macsó heteroszexuálisok. Aztán idővel rájönnek, hogy nem akarnak fárasztó fizikai vagy szellemi munkát végezni és így marad a könnyű megélhetést biztosító, escort munka, szép szóval így fejezem ki, más szavakat nem akarok mondani erre. Van olyan heteroszexuális macsó férfi, aki meleg pornóban is játszik, sőt a macsósága ellenére, passzív szerepben keresi meg a kenyérre valót.

Mindez tényleg könnyű kereseti munka, viszont ez is egyfajta önbecsapás. No, nem azért, mert, átvered a meleg pasit, hanem mert a magad személyiségét torzítod el ezzel az élethelyzettel. Elsősorban azért, mert olyan dolgot teszel, ami nem tesz boldoggá, már pedig az ember olyan munkát válasszon, amit örömmel végez, vagy hanem akkor könnyen kiég. Na ez  a második a kiégés, önutálathoz vezet, viszont az önutálatot, másra fogod kivetíteni, így aztán megölöd aktuális meleg partneredet,és a végén a bíróságon ülsz, bilincsel a kezeden meg a lábadon, és a bíró kimondja, hogy x év letöltendő börtönbüntetést kapsz gyilkosságért.

Megéri? Ugye, hogy nem. Én nekem is van pár olyan munkakör, amitől úgy érzem, hogy mire a nap végére hazaérnék, akkor sugárban tudnék hányni, és nem is fogok jelentkezni ilyen pozícióba.

Jó pár könyvben olvastam egyébként, hogy heteroszexuális férfiú gyilkolt meg egy meleget a pénzéért, meg most az American Crime Storyba is volt egy jelenet, amely a Gianni Versace gyilkosságot dolgozta fel, hogy még a gyilkosság sorozatot megelőzően, egy idősebb férfi felhozott egy jóképű heteroszexuális fiatalember, aki egy meleg bárba üldögélt, aztán szétverte a fejét a gazdag idősúr otthonában. Azt hiszem, én melegként nem szeretnék erre a sorsra jutni, így nem is fogok escort fiúkkal ismerkedni, ezzel is csökkentve az esélyét, hogy ne ilyen halált haljak.

HUXIT

Mai napon néztem meg Duró Dóra független parlamenti képviselővel folytatott beszélgetést az ATV honlapján. Nos, úgy tűnik, hogy nagyon a szélsőjobb felé tolódott FIDESZ felé mozgolódik Dóráék pártja, a Mi Hazánk Mozgalom.

Miért is írom le a sorokat? A Mi Hazánk Mozgalom egy HUXIT népszavazást készítene elő, amellyel kilépnénk az Európai Unióból.

Miért zavar ez? Apukám után lengyel állampolgárságot kaptam meg, anyukám után meg a magyar állampolgárságot, így kettős állampolgár vagyok, de ezen két országon túl még élnek rokonaim Litvániában is, amely szintén az EU egyik tagállama, és ahol már euróval fizetnek az emberek, no de nem is ez számit.

Lengyel rokonaim mesélték, hogy milyen körülményesen jutott ki nagyapám II. Világháború után, az édesanyjához, és 4 testvéréhez, akik Szovjetunióhoz csatolt Litvániában maradtak. (ugyanis lengyel nagyapám Litvániában született, ők a lengyel kisebbséghez tartozott) . Apukám például nem mehetett ki vele, viszont apukám bátyja, Edward nagybácsikám  találkozott dédnagymamámmal.

Emlékszem, hogy mikor rosszul áll a lengyel tervgazdaság, akkor vámot kellett fizetni, ha átmentél a magyar-(cseh)szlovák, és a (cseh)szlovák majd szlovák-magyar határon. Az én szüleim gyakran küldtek ki élelmiszer csomagokat a lengyelben élő rokonoknak, akik máig hálásak ezért. 1990 után már mind a két országban rendbe jött lassacskán a gazdaság, hála a demokratikus rendszerváltásnak és a piacgazdaság bevezetésének köszönhetően.

1990 után is kellett vámot fizetni a határon, egészen 2004 Május 1.-ig. Ezen a napon nyílt meg a határ, igaz még voltak ellenőrzések a határon, de szabadabban mozoghattunk. Sajnos apukám előző évben történt halála miatt, a 2007-es litván-lengyel rokon találkozón nem vettünk részt, amely Litvániában volt, de a 2008-as lengyel-litván rokon találkozóra már kimentünk és örültem, hogy végre láthattam a litván rokonokat, most idén először, lengyel nagyapám fiatalabbik nővérének a fia és felesége is ellátogat hozzánk Magyarországra, a nagybácsikámmal és feleségével együtt érkeznek. Elmondhatatlanul hálás vagyok az Európai Uniónak, hogy megnyíltak előttünk a határok, és gyakrabban megtudjuk látogatni egymást, mert nem kell órákat sorban állni autóval a határ előtt, nem kell felesleges vámot fizetnünk, nem kell vízum se ahhoz, hogy kiutazzak külföldre.

Én az erősebb Európai Integráció híve vagyok, sőt az esetleg bővítésé is, ahol mondjuk Ukrajna, Moldova, Grúzia, és maradék Balkán-félszigeten országok is az Európai Unió részévé válnának, akkor valóban egy tömbben élne a Kárpát-medencében élő magyarság, remélem, inkább ez valósul meg, és nem a HUXIT.

Humánökológia Mesterszakos hallgató lettem.

Nos, eldőlt az életem. Humánökológia mesterszakos hallgató lettem, (vagyis még a beiratkozáson nem estem át) és így idén szeptembertől Budapesten folytatom az életem. A gólyatáboron még gondolkodok egy kicsit, azt mondják, hogy jó buli, bár kicsit 27 évesen félek ettől, hiszen egy kisvárosból költözök fel a nagy betűs fővárosba, bár alapvetően bennem van a nagyvárosi élet szeretete. 

Sokan óvnak attól, hogy melegként talán jobban kifogom használni a szexuális és szerelmi lehetőségeket. Sajnos mivel bár férfiból vagyok, így könnyedén bele bonyolódtam az alkalmanként számomra szóló kalandokra, de nem annyira intenzíven fogyasztottam a pasikat. Azt hiszem Krakkói félévem alatt is, csak 1 sráccal randiztam, de annyira nem jött be, és csak 1 olyan sráccal volt visszautazásom előtt némi romantikus és varázslatos estém, akit már egy jó féléve megismertem a Budapest Pride filmfesztiválján, szóval nem voltam és jelenleg még vagyok egy nagy skalp vadász, bár kitudja, hogy 27 évesen még hogyan változhat meg a személyiségem?

Ennek oka az lehet, hogy mindig kalandok után, én többet érzek partnereim iránt, mint ők irányomban, és mivel túlérzékenységgel áldott/vert meg a sors, így ez vagyok én. Ilyenkor mindig le kell zárnom az aktuális többlet érzéseimet a másik partner irányába, de egyre jobban kezelem ezeket az érzéseimet. Bár nem volt még életemben tartós párkapcsolatom, ennek ellenére, van bennem az a vágy, hogy a legnagyobb hősömet megtaláljam, mivel jó lenne egy olyan párkapcsolatban élni, ahol felnézhetek a páromra, és ő is felnéz rám, és ami kölcsönös szereteten és tiszteleten alapszik. (Egyik kedvenc filmemet a Csodálatos dolog című filmet azért linkeltem be, mert valahogy így képzeltem el, szekrényben bujkáló tiniként az első meleg szerelmet) 

Addig is megtervezek sok dolgot, hiszen ezzel az új 2 éves szakaszommal rengeteg dolog nyílt meg: Erasmus szempontjából egy holland városkába Nijmegen vagy müncheni egyetemre mehetnék ki, több mint valószínű, hogy kifogom valamelyiket használni, emellett angol nyelvtudásom tovább fejlesztése mellett lengyel és hollandot/németet kezdeném el tanulni, az adott Erasmus befogadó egyetemtől függően. Mellette már most elkezdtem keresni az ideális diákmunkát, ami jól fizethet, és amiből megtudok élni.

Emellett el kell gondolkodnom arról, hogy milyen társadalomtudományi és ökológiai témában írjam meg a szakdolgozatom, amely friss, innovatív és tudományos tényeken alapul. Tudom a 2 év hamar elrepül, de most szeretnék bizonyítani magamnak, hogy tanultam 2015-2016 harmadévesként elkövetett hibáimból.

Szak és pályaválasztás.

Az életünkben mindig történik egy éles váltás.  Nos, nekem számtalanszor megadatott ez a lehetőség, volt mikor nem éltem vele és volt mikor éltem vele.

Azt hiszem, kár lenne azon sírnom, hogy miért nem jött össze nekem 2016-ban a diplomaosztóm, és miért csak 2018-ban kaptam kézhez a nyelvvizsgámat és egy újabb OKJ-s szakmámat. Tény, hogy lehettem volna bölcsebb, megfontoltabb, körültekintőbb szakdolgozat választásnál és abban, hogy hogyan osszam be az államvizsgára való felkészülést.

Bár sokan szkeptikusan fogadták, hogy 27 évesen még nappalis egyetemistaként akarok tanulni, és így akarok ezzel időt nyerni, hogy később lépjek ki a munkaerő piacra. A szkeptikusoknak elmondanám, hogy nappalis egyetemistaként is tudok dolgozni és talán nagyobb felelősségre ösztönöz, ha magam keresem meg az ön fenntartásra szolgáló fizetésemet.

Alapvetően három szakot választottam ki, amely közel állt hozzám már első perctől kezdve, bár ezekben voltak könnyű megfontolások is, mivel ezekre a mesterszakokra csak 1 középfokú nyelvvizsgát írtak le elő, ettől függetlenül bennem van a vágy, hogy tovább fejlesszem az angolom, újra elkezdjem a lengyel nyelvet és mellé talán a franciát.

Az első helyre a Humánökológiát jelöltem be, hogy miért? Azt hiszem a környezet és természetvédelem iránti érdeklődési köröm ide húzta leginkább a szívemet. Már kisgyermekkorom óta ide húzott a szívem, bár alapvetően mindig is humán beállítottságú voltam. Gyerekként is szívesen olvastam kihalt fajokról, amelyek a földtörténeti nagy katasztrófák pusztultak ki, vagy olyan fajokról, amelyeket az emberiség pusztított el nem olyan rég (erszényes farkas, moa, óriás alka). Emellett mindig is lenyűgöztek a környezetbarát közlekedési eszközök, és alternatív, vagy más néven megújuló energiaforrások, szinte faltam az erről szóló olvasmányokat. Azt hiszem én is valahol a társadalom és természettudomány között mozog néha az érdeklődési köröm. Itt 96 pontot kaptam a 100 pontból.

A második helyre a Társadalmi Nemek Tanulmánya mesterképzési szakot jelöltem be. Ezt azért választottam, mert mindig is érdekelt, hogy a saját LMBTQI közösségem, vagy a nők történelmi szerepét vizsgáljam, akár úgy, hogy művészileg elemezzek műalkotásokat (filmeket, irodalmi műveket, művészettörténeti alkotásokat) akár úgy, hogy interjúzzak még élő idősebb és fiatalabb LMBTQI emberekkel, hiszen fontosak a különböző életutak. Azt hiszem, mások élettörténetéből sokat lehet tanulni. Itt 98 pontot kaptam a 100 pontból.

Harmadik helyre a Szociálpolitika szakot jelöltem be, a Debreceni Egyetemen, leginkább azért, mert ezzel részben szociális munkás feladatokat is elláthatok, másrészt ezzel is segíthetek a számomra hátrányos helyzetben lévő kisebbségi csoportokon. Ugyanakkor egy kedves egyetemi tanárnőm miatt jelöltem be ezt a szakot, utólag eljátszottam ezzel a gondolattal, hogy mivel a Debrecen Pride csoportba csomó erőt, pénzt, energiát fektettem bele, így szívesen maradnék helyben is. Ugyanakkor nagy lehetőség lenne számomra a budapesti nagybetűs élet is, elvégre imádom a fővárost. Ezen a szakon csak 81 pontot kaptam a 100 pontból.

Ha első két helyre vesznek fel, akkor legfeljebb úgy koordinálom, vagyis segítem a csoportot, hogy egyrészt felveszem az érdeklődési körömbe illő mentálhigiénés szakirányú továbbképzést, és így 2 hetente részt tudok venni a csoportom életében és tudom őket segíteni.

Ha a 2 évet sikeresen elvégzem vagy kimegyek a munkaerő piacra, vagy pedig egy PhD képzésen maradok  és tovább tanulok. Ez már tényleg rajtam múlik. 

(Meleg) tyúkperekben nem vagyok illetékes

Ezt a mondatot a már elhunyt, általános iskolában tanárként is dolgozó,  egykori igazgató nagyapám mondta két tanítónő vagy tanárnő kollégáinak, amikor egymással tartó rivalizálás után hozzá fordultak, hogy tegyen igazságot kettejük közt. Természetesen mind a kettő kolléganője megsértődött nagyapámra, aztán hamar rájöttek, hogy nem őket akarta sérteni, hanem a gyerekek kárára történő szakmai féltékenykedést, így végül  kibékültek egymással és nagyapámmal is megmaradt a jó kapcsolatuk. 

Én is egy ideje látom, akár Debrecenben, akár fővárosi viszonylatban, hogy sokan pereskednek egymással az LMBTQI közösségen belül. Egyszerűen elegem van mikor egyes LMBTQI emberek, ahelyett, hogy együttműködnének, egymás torkának esnek és mindent kitalálnak a másikról.

A leggyakoribb amit hallok ismerőseimtől:

-          Egyik meleg magazin meg több más aktivista azzal vádolja egy másik meleg magazint, hogy bizony FIDESZ pénzével van kitömve, meg hogy túl rózsaszínen festik le a hazai állapotokat.

Az egyik  tag akinek stílusával nem értek egyet ezt írta: „Most akkor hogyan tovább? Mi lesz azokkal, akik nem akarnak házasodni? Akik nem akarnak gyereket nevelni? Mi lesz azokkal, akik nem akarnak mindenáron heterónak kinézni vagy úgy élni, csak azért, hogy békén hagyják őket? Mi lesz azokkal, akik depressziósok, akik nem fehérek, akik szegények és így szeretnének melegek vagy leszbikusok lenni? (A biszexuálisok és a transzok hagyományosan mintha nem is léteznének Magyarországon.) Velünk mi lesz, akik a kirekesztés miatt drogokhoz nyúlunk, akik a felvilágosítás hiánya miatt HIV-fertőzöttek leszünk? Mi lesz azokkal a leszbikus nőkkel, akik negyven éves korukra alkoholbetegek és láncdohányoznak?”

Egyetértek veled Tamás, és én is ezeket látom problémának, de azt is problémának látom, hogy a hazai LMBTQI emberek képtelenek összefogni egymással, egy közös cél érdekében.

Én szinte mindegyik szervezettel, vidéki LMBTQI csoportokkal, LMBTQI magazinok újságíróival, kapcsolatban állok, emellett jól ismerem a lengyel viszonyokat is.

Hajdúszoboszlóiként, ismerek interszex személyt, transzfiúkat, roma transz nőt, biszexeket, pánszexuálisokat, melegeket, leszbikusokat, biszexuálisokat, meleg párokat akik nem akarnak bejegyzett élettársi kapcsolatot kötni, gyereket nevelő LMBTQI párokat, mindenféle embereket ismerek LMBTQI közösségen belül.

Én se akarok döntő bíró lenni, mert nincs jogom hozzá, de azt gondolom, hogy fikázni még mindig könnyebb dolog a másikat, mint összefogni, és talán ezen a marakodásokon is jókat röhög magában a miniszterelnökünk.

Legszívesebben az egymást támadó LMBTQI embereket, akiket tényleg elismerek, mert valamit letettek az asztalra, bezárnám őket egy nagyobb Budapesti lakásba, természetesen minden testi sérülést okozható tárgyat elvinnék onnan, és ott hagynám őket, hogy beszéljék meg egymással a gondjaikat, problémáikat, és hogy hogyan lehetne összefogni. Egyszerűen fáj ezt látni, hogy mindenki marja a másikat.

A másik véglet meg Terry Black és Amanda Elstak viselkedése, oké, hogy én se kedvelem Vona Gábort, de úgy állítani a magánéletéről valamit, hogy nincs is rá bizonyítékuk a vádaskodóknak, ráadásul mindezt fideszes Vajna Papa tévéjében. Egyébként mindkettő transz-celeb elvan szállva magától, hogy ők mennyit tettek az LMBTQI közösségért. 

Az átlag LMBTQI emberek pedig csak ők rájuk figyelnek.  és nem a valóban értékes, LMBTQI közösségszervezőkre, közösségi vezetőkre, vagy aktivistákra vagy a bloggerekre. Ébredjünk már fel, lássuk meg az értékeket, a pozitív dolgokat a másik LMBTQI emberben és fogjunk már végre valahára össze, csak is így lehetünk erősek, csak is így építkezhetünk jövőre nézve, és csak is így oldhatjuk a problémákat és így győzhetünk.