Az életünkben mindig
történik egy éles váltás. Nos, nekem
számtalanszor megadatott ez a lehetőség, volt mikor nem éltem vele és volt
mikor éltem vele.
Azt hiszem, kár lenne
azon sírnom, hogy miért nem jött össze nekem 2016-ban a diplomaosztóm, és miért
csak 2018-ban kaptam kézhez a nyelvvizsgámat és egy újabb OKJ-s szakmámat. Tény,
hogy lehettem volna bölcsebb, megfontoltabb, körültekintőbb szakdolgozat
választásnál és abban, hogy hogyan osszam be az államvizsgára való
felkészülést.
Bár sokan szkeptikusan
fogadták, hogy 27 évesen még nappalis egyetemistaként akarok tanulni, és így
akarok ezzel időt nyerni, hogy később lépjek ki a munkaerő piacra. A
szkeptikusoknak elmondanám, hogy nappalis egyetemistaként is tudok dolgozni és
talán nagyobb felelősségre ösztönöz, ha magam keresem meg az ön fenntartásra
szolgáló fizetésemet.
Alapvetően három szakot
választottam ki, amely közel állt hozzám már első perctől kezdve, bár ezekben
voltak könnyű megfontolások is, mivel ezekre a mesterszakokra csak 1 középfokú
nyelvvizsgát írtak le elő, ettől függetlenül bennem van a vágy, hogy tovább
fejlesszem az angolom, újra elkezdjem a lengyel nyelvet és mellé talán a franciát.
Az első helyre a
Humánökológiát jelöltem be, hogy miért? Azt hiszem a környezet és
természetvédelem iránti érdeklődési köröm ide húzta leginkább a szívemet. Már
kisgyermekkorom óta ide húzott a szívem, bár alapvetően mindig is humán
beállítottságú voltam. Gyerekként is szívesen olvastam kihalt fajokról, amelyek
a földtörténeti nagy katasztrófák pusztultak ki, vagy olyan fajokról, amelyeket
az emberiség pusztított el nem olyan rég (erszényes farkas, moa, óriás alka).
Emellett mindig is lenyűgöztek a környezetbarát közlekedési eszközök, és
alternatív, vagy más néven megújuló energiaforrások, szinte faltam az erről
szóló olvasmányokat. Azt hiszem én is valahol a társadalom és természettudomány
között mozog néha az érdeklődési köröm. Itt 96 pontot kaptam a 100 pontból.
A második helyre a
Társadalmi Nemek Tanulmánya mesterképzési szakot jelöltem be. Ezt azért
választottam, mert mindig is érdekelt, hogy a saját LMBTQI közösségem, vagy a nők
történelmi szerepét vizsgáljam, akár úgy, hogy művészileg elemezzek
műalkotásokat (filmeket, irodalmi műveket, művészettörténeti alkotásokat) akár
úgy, hogy interjúzzak még élő idősebb és fiatalabb LMBTQI emberekkel, hiszen
fontosak a különböző életutak. Azt hiszem, mások élettörténetéből sokat lehet
tanulni. Itt 98 pontot kaptam a 100 pontból.
Harmadik helyre a
Szociálpolitika szakot jelöltem be, a Debreceni Egyetemen, leginkább azért,
mert ezzel részben szociális munkás feladatokat is elláthatok, másrészt ezzel
is segíthetek a számomra hátrányos helyzetben lévő kisebbségi csoportokon.
Ugyanakkor egy kedves egyetemi tanárnőm miatt jelöltem be ezt a szakot, utólag
eljátszottam ezzel a gondolattal, hogy mivel a Debrecen Pride csoportba csomó
erőt, pénzt, energiát fektettem bele, így szívesen maradnék helyben is. Ugyanakkor
nagy lehetőség lenne számomra a budapesti nagybetűs élet is, elvégre imádom a
fővárost. Ezen a szakon csak 81 pontot kaptam a 100 pontból.
Ha első két helyre vesznek fel, akkor legfeljebb úgy koordinálom, vagyis
segítem a csoportot, hogy egyrészt felveszem az érdeklődési körömbe illő mentálhigiénés szakirányú továbbképzést, és így 2
hetente részt tudok venni a csoportom életében és tudom őket segíteni.
Ha a 2 évet sikeresen elvégzem vagy kimegyek a munkaerő piacra, vagy pedig egy PhD képzésen maradok és tovább tanulok. Ez már tényleg rajtam múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése