Ezt a címet azért
írtam, mert sokan, akik nem ismernek, megpróbálnak rám erőltetni olyan dolgokat,
amiket az ő sztereotípiákban gondolkodó agyuk igyekszik bedobozolni valahova.
Kezdjük azzal, hogy én
tudom, ki vagyok, és hogy merre tartok, bár néha megbicsaklok a vállalt célok
miatt, de mindig felbírtam állni, és újult erőre kapva előre vagy tovább
léptem.
Igen, kreolbőrű vagyok,
de ennek számtalan oka lehet, bár emiatt sokan néznek cigánynak, arabnak, arab
bevándorlónak, migránsnak, vagy, hogy még keletebbre menjek, iráninak,
indiainak.
Én ezt arra vezetem
vissza, mivel inkább Magyarországon kaptam ilyen megjegyzéseket, hogy a magyar
nép iszonyatosan bevan zárva a Kárpát-medencébe, lehet, van egy két hazánk fia,
aki kivándorolt nyugatabbra és tőkét tudott kovácsolni a szerencséjéből, de a
magyar nép nagy része bezárkózott: egyrészt mentálisan, másrészt, ha leszakadó
településekre gondolok, akkor meg fizikailag is.
A Kreol bőrömet meg
egyszerűbb arra visszavezetni, hogy Lengyelország, amely kevésbé volt elzárva a
bevándorlástól, úgy keveredhet más népekkel is. 1000-es évek elején,
feljegyezték, hogy az akkor még Arabok uralta Ibériai-félszigetről zsidó
kereskedők érkeztek lengyelbe, az akkori kereskedelmi útvonalakon. Ők az askenázi
zsidók,
Később bár Tatár-járás
inkább, de Pestis annyira nem pusztított Lengyelországban a Német-Római
Birodalomból is érkeztek német és zsidó telepesek, sőt skótok is és hollandok
is érkeztek. 1492 után Spanyol majd Portugál Királyságból is kilettek tiltva a
zsidó vallású emberek, és jó pár ország, köztük Lengyelország is befogadta a szefárd
zsidókat, akik a menekülési vándorlásuk miatt, olykor Török Birodalomból és
Itáliából is oda menekültek, a Lengyel Királyságban uralkodó vallási tolerancia
miatt.
Örmények miatt is
lehetek kreol, ugyanis láttam már Kaukázusi lányokat, és eléggé kreol szépségek
voltak, de Krími Karaiták is elég vegyesek, akik az egykoron török eredetű
Tatárok által lakott Krími Kánságból települtek be, de Török Birodalommal
szintén kapcsolatba álltak, nos ők a zsidó vallás egy másik ágát követik, de
muzulmán Lipek-tatárok is oka lehet a kreolságomnak. Emellett van bennem orosz
és magyar vérvonal is.
Ha nem lennék lengyel,
akkor valószínűleg nem imádnak ennyire a lengyel filmeket, zenéket és a céklalevest amit elég gyakran főzök. Ha nem lennék orosz, akkor nem rajonganék úgy szint az orosz zenékért vagy
kaviárért és a ruszliért. Ha meg nem magyar lennék, nem rajonganak úgy szint a
magyar filmekért, zenéért (Zemfiráért, és halászléért.
De Roma származásom
cáfolása az is, hogy a romák erőteljesen fűszeresen csinálnak mindent, a mi
családunkban, meg külső baráti ismerősök hatására használ a két idősebb bátyám
erős paprikát, én viszont, meg a családban senki se szereti, szerette az
ehetetlenül csípős ételeket, de a töltött káposztát is káposztából csináljuk és
nem tormalevélből, no meg nem temetjük el hozzá tartozóinkkal se pénzt, se más személyes
tárgyat sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése